Szolcsánszky Szilvi tudósítása:
A Poltár legutóbbi vendége Lengyel László volt, közéleti személyiség, tanár, publicista, ki már az antivilágban is felvállalta véleményét, s aki bár néha-néha eltűnik a nyilvánosság szeme elől, de mindig képes egy-egy cikkel, véleménnyel olyan markáns megnyilvánulásra, hogy nem lehet közömbösen elmenni gondolatai mellett. Az est moderátora Krug Emília, a 168 Óra újságírója volt.
Az előző Poltárra Simor András a jegybank jelenlegi elnöke érkezett vendégségbe, aki néhány hete minden olyan kérdésből kifordult, ami valamiféle politikai üldöztetés vízióját vetette fel. Hát az élet kicsit másképpen alakult: ahogy a Privátbankár írja: „A rendőrség nyomozást rendelt el a jegybank ellen az Állami Számvevőszék jelentése után. Az egyik költségvetési szerv tett feljelentést a másik ellen. --- Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy Simor András tervezett pihenése mandátumának lejárta után kicsit későbbre tolódik, de zavartalan biztos nem lesz….
Február 20-án a Vendég Lengyel László volt, ki a beharangozó szerint 1984-ben már vendége volt az akkori Polvaxnak, s aki majd harminc éve meglepő nyíltsággal beszélt az egyetemisták előtt a gazdasági reform és demokrácia szükségességéről és lehetőségeiről.
A moderátori feladatot Krug Emília újságíró vállalta el, aki, mint az egyik posztoló írta valóban nagyon szép, és nem mellékesen igen felkészült is volt.
A népes közönség előtt Lengyel László egy összefoglalóval indított, ami a teljesség igénye nélkül politikai aspektusból összefoglalta a múltat, jelent, és persze hozzátett egyfajta lehetséges jövőképet is, vagyis inkább a különböző forgatókönyvek elképzelhető kimenetelét. Ezek között volt erősen pesszimista, pesszimista, ici-picit optimista is, bár egyik sem rajzolt rózsaszín képet a jövőről. Szó esett a Fideszről, az MSZP-ről, Bajnairól, a Jobbikról, az Együtt 2014-ről, arról, hogy egyre gyarapszik a bizonytalan választók nagysága, miközben az elmúlt három évben létrejött egy erősen centralizált hatalom. Lengyel szerint, ha az ellenzék valóban le akarja váltani a jelenlegi kormányt, az csak összefogás mellett lehetséges, bár erre a fogadóirodák nem tennének nagy biztonsággal…Szóba jött Putyin és a magyar kormány kapcsolata, és kihagyhatatlanul az Európai Unió is, akár Angela Merkel, német kancellár, és a közelgő német és olasz választások is.
Lengyel László látszólag sztoikus nyugalommal, külső szemlélőként értékelte a belpolitikai állapotokat, a külpolitikánkat, a kétféle beszédet, a nők és a kisebbségek helyzetét, a jelenlegi vezetőket és az ellenzéki vezéreket, illetve ezek háttércsapatait.
További leíró részek helyett egy két kiragadott mondat Lengyel László nol.hu-ban, bő hónapja megjelent írásából, melynek címe: Macskák népe. /.../
Az idézett mondatokhoz hasonlók hangzottak el a Poltáron is, kis színes háttéranyagokkal kiegészítve. Volt sok kérdés, és válasz is érkezett, hogy aztán este tízkor búcsút mondjunk a vendégnek, a nagyon csinos moderátornak és a Wesley János Lelkészképző Főiskolának a legközelebbi találkozóig, amelyen a vendég várhatóan a Fidesz egyik politikusa lesz
Szilvi írását lásd részletesen itt.
A fotóit pedig itt.